Oldalak

2010. december 20.

Nem tudom elégszer meghallgatni...


Vásári forgatag és ami utána jött

Péntek, szombat éjszakánként - alvás helyett - még igyekeztem a vasárnapi vásárra készülni. Valahogy mindig úgy érzem egy-egy ilyen alkalom előtt, hogy még ezt is, meg még azt is szeretném vinni, de az időm valahogy nem elegendő, hogy mindaz a valóságban is megszülessen, mint ami a terveim között szerepel.



Szerencsére így is sikerült megtöltenem az asztalkámat és igen sok dolog került új otthonba. :o) Elégedetten és nagyon-nagyon álmosan indultunk haza Anitámmal, az én legfőbb segítségemmel, mert neki még 3 órakor karácsonyi fellépése volt a táncosokkal.

A tánc után aztán igyekeztünk haza, mert estére színházba hívtak a barátaink. Az Oscar című fergeteges előadást néztük meg. Végig nevettük az egészet, nagyon-nagyon jó volt. Este aztán fáradtan zuhantam be az ágyba.

Mától szabadságon vagyok. Az elkövetkező néhány nap a takarítással, ünnepi előkészületekkel telik majd. Ez a pár nap arra is jó lesz, hogy az elmúlt néhány nap pörgése után kicsit lelassuljunk, elcsendesedjünk...

Itt szeretném megköszönni a kedves ajándékokat is, amelyeket kaptam!






A közeledő ünnepre mindenkinek kellemes készülődést, kényelmes, nyugodt ráhangolódást kívánok: