Oldalak

2015. december 20.

Ami kimaradt...

A Karácsony szorosan összefügg a jótékonykodással is. Az év minden napján nagy szükség lenne  a rászorulók segítésére, de ilyenkor még is jóval több ember érzi úgy, hogy  a szeretet ünnepe közeledtével neki is segítenie kell, amivel tud.
A varrócsoportunk is felajánlotta egy beteg gyermekeket segítő alapítványnak, hogy a karácsonyi vásárukra készítünk apróságokat.
Neszeszerek, kiscsizmák készültek. Én egy lányos és egy fiús neszeszert varrtam.



Idén ősszel olyan szerencsések voltunk, hogy Faddon a nyári után, őszi tábor is megrendezésre került. 

Az első napon csíkvarrással készült takaró készült. Ez egy igen gyors és látványos technika volt, így az előlappal elkészültünk helyben, itthon már "csak" hátlapozni, szegni kell majd.


A táborokban mindig tanulunk egymástól is, így második napon a "tananyag" helyett ezt a táskát varrtam:

Az elmúlt napokban már ajándékok készültek, ez a tűzoltó is nem sokára otthonra lel...



az utolsó pillanatban sisakja is készült, de azt nem fényképeztem. :o(

2015. szeptember 26.

Babatáskák...

Korábban már készült egy babatáska egy kedves ismerősöm lánykájának:




 Ez az újabb babatáska Erzsi kolléganőm unokájának, Zselykének készült nagy-nagy szeretettel. Benne, bár nem fotóztam, cumisüveg és pelustartó.



2015. július 19.

Így készülnek a táskák - nálam

Amikor sikerült eldöntenünk, hogy milyen anyagokat használunk a táskához kiszabunk belőle 2 db 38 x 30 cm-es darabot az aljához és 2 db 38 x 16 cm darabot a felső részéhez. Én ebben az esetben alulra tettem az egyszínűt és felülre a mintásat, de ez szabadon választott.


 Egy pár centivel nagyobbra szabjuk a közbélést és a bélés anyagát is, szintén 2-2 darabot.

 

A közbélést a táska külsejéhez fogva jöhet egy kis díszítés, amelynek rávarrásával már a vliest hozzá is dolgozzuk a színoldalhoz.


A táska külsejét - színt színre fordítva -  összevarrjuk a két oldalt, majd kialakítjuk a csücsköket. Ugyan így elkészítem a bélést is - amelyre előzőleg belső zsebeket is varrtam, de nem varrom minden oldalát teljesen össze, az egyik oldalon szabadon hagyok kb 15 cm-t a kifordításhoz.


Ennél a táskánál csak színben hozzá illő hevedert használok fülnek, amelyet egy kicsit "hozzáigazítok"  a zöld szalaggal, 72 cm hosszúra szabtam őket.


A táska külsejére - szintén színt - színre fordítva - ráhúzom a bélést és a kettő közé illesztem a füleket, mindkét oldalon egyenlő távolságra.



Ezután a táska szájánál teljesen körbevarrom, a füleknél oda-vissza többször is, hogy biztosan jól tartson.

Most jön a jelentősége a bélésen hagyott nyílásnak, hisz azon keresztül tudom kifordítani a táskát.


A nyílást összevarrom, majd befordítom a táskába. Ezután még a táska száját így is körbevarrom. Záródásnak készülhet hozzá cipzáros rész is, de ebben az esetben felvarrható mágneszárat kapott.


Kedves Gabi! Kívánok neked jó öltögetést, remélem tudtam segíteni a leírással.

2015. június 14.

Körökből...


A mázai közös varráson vásároltam Gombócz Ágitól egy új sablonját. Az általa készített mintadarab rögtön megtetszett és az elmondása alapján nem tűnt túl bonyolultnak a használata sem. Gondoltam ezzel - viszonylag - gyorsan tudnék igazán mutatós takarót varrni. Persze a hetedik érzékem most is működött... szerencsére. Nem árt, ha nem mindjárt egy takarón próbálom ki, hogy megy-e a varrása.
Amit el lehetett követni hibát, mindent sikerült! :o)

Először is az első néhány kör összeillesztésénél jöttem rá, hogy a kifordító nyílást nem a visszáján, hanem a színén kellett volna vágnom. Kibontottam, újragondoltam... talán felhasználhatóak a "hibás" darabok. Amikor átvasaltam az új összeállításhoz darabokat - kiderült, hogy a hőre eltűnő filcem helyett alkoholos filc került a kezembe, amikor bejelöltem a varrandó négyzetek csücskeit. Persze az új összeállításnál a színére kerültek az eltüntethetetlen jelölések.
Tegnap este végül összeállt a terítő. Nem keveset küzdöttem vele. No, ennyit arról, ha hirtelen felindulásból könnyűnek tartok egy feladatot, valószínűleg a figyelmemet is sikerült elaltatni ezzel a kijelentéssel. :)
De! Most már jöhet a takaró... a tapasztalatok és hibák szem előtt tartásával! Köszönöm Ági a remek sablont!

2015. június 8.

Tás-ka-valkád

Az utóbbi időben szinte csak táskák készültek. Ezt a formát szeretem varrni és ezért többféle anyaggal is kipróbáltam.











2015. március 15.

Lapozgató...


Azt mondják, hogy a betegség mindig jelzés értékű. Bizonyára így van. A héten ledöntött a lábamról a magas láz, köhögés, torokfájás. Semmi máshoz nem volt kedvem és erőm napokig, mint aludni és két alvás közt olvasni.
Ezt a két jó kis történetet olvastam el és a gyógyulás jele, hogy a könyvek befejeztével elő kellett vennem  a régi kötést, hogy befejezzem, mert olyan lelkesen alkotnak benne a szereplők. :)


2015. február 15.

Színek a télben


Az idei országos kiállítást a mi csoportunk rendezi Pécsett. Nagyon sok meglepetéssel, közös munkával is készülünk. Az egyik ilyen közös munkánkhoz festettem a hétvégén anyagokat. 
Már korábban is sokszor festettem Colombus textilfestékkel és nagyon szeretem. Könnyű használni és egyszerűen lehet egy színhez több árnyalatot varázsolni. 
Nálunk az udvaron még bőven van hó, így ez jó háttérnek bizonyult a fényképezéshez!

2015. január 25.

Lyukas quilt

Tegnap újra összejöttünk egy kis közös varrogatásra. Aczélosné Magdi volt a csoportunk vendége, hogy megtanítsa nekünk a lyukas quilt technikát. Én már a faddi táborban a nyáron készítettem egy táskát Magdi útmutatatása alapján, így most a másik választható technikát, a filc anyag lyukakkal való díszítését próbálgattam. Persze ez a munka sincs még kész, ahogy ez már a tanfolyamokon lenni szokott, de van elképzelésem a folytatást illetően. :) Most is fontos volt a beszélgetés, a jó társaság, ami mindig adott egy ilyen közös varráson.

2015. január 20.

Ez egy remek év lesz

Ebben az évben Pécsett, varrócsoportunk szervezi az Országos és Nemzetközi Patchwork kiállítást. Már az előző évben is készültünk, szerveztünk és ez idén még inkább így lesz. Nagy szeretettel és sok-sok meglepetéssel, remek programokkal készülünk. Itt tenném közzé a "hivatalos" meghívónkat is. Gyertek el, érdemes lesz!
Ha ennél bővebbet is szeretnétek a pályázatokról: http://hunpatch.blogspot.hu

Kedves varrni szerető ismerőseim!
2015. augusztus 21-23 között Pécsett, a Zsolnay Kulturális negyedben rendezzük a
XV.Országos és Nemzetközi Patchwork kiállítást
Szeretettel várjuk minden varrni szerető társunkat itthonról és külföldről egyaránt. Remélem a helyszín és a kiállítás sokakat ösztönöz varrásra.
Négy kategóriában hirdetünk versenyt és kiállítási lehetőséget, ezek a következőek:
1. Zsolnay színei. Tisztelegni szeretnénk városunk híres alkotói és gyára előtt. A munkák tükrözzék vissza a Zsolnay szín és formavilágát. A munka 1 m2 hosszúságú legyen, szélességi megkötés nélkül. Jeligés.
2. Varrd újra! Visszanyúlnánk a patchwork eredeti indulásához, a pályamunka legyen legalább 5o %-ban újrahasznosított és az eredeti anyagokból kérünk egy fotót Csepeli Ildikó e-mai címére: icsepeli@gmail.com címre. Méret: 0,5 m2 Jeligés.
Fenti két kategóriát a Magyar Foltvarró Céh tagjainak hirdettük, tehát Céh tagnak kell lennie annak,vagy Céh –csoportnak, aki ezekben versenyezni szeretne.
Természetesen kiállítjuk az esetleg érkező, zsűri által erre méltónak ítélt nem versenyző,
vagy nem Céh-tag bel-, vagy külföldi foltvarró munkákat is.
Nyílt kategóriák, bárki küldhet munkát!
3. Milyen a mai család? Sokszor színes! Harmonikus vagy kicsit kaotikus? Várjuk a kreatív, szabad, valamilyen módon a családhoz kapcsolódó munkákat.
Méret: 1 m2
4. Egy-, vagy kétszemélyes felnőtt ágytakaró. Kezdők és haladók részére!!
Ebben a kategóriában megmutathatják a kezdők is a munkáikat, kezdőnek számít aki
Nem varr 3 évnél régebben.
Minden munkának meg kell felelni a patchwork alapszabályainak: három rétegből kell állnia, kézzel vagy géppel legyen varrva és tűzve, hátsó bal alsó sarkában címkével kell ellátni, készítő neve, címe, E-mail címe, készítés éve, mű címe .Magyarul vagy angolul.
Országos újságban , kiállításon és az interneten még nem szerepelt.
15oo Ft nevezési díj amit 2015 augusztusig kérünk befizetni a
Hunyor Vasutas Foltvarró Kör Szigetvári Takarékszövetkezet 50800111-34152016 számlára. A pályázó neve, címe és a „Pályázat 2015” legyen rajta.
A munkáknak augusztus 16.-ig kell beérkeznie a Balogh Tünde 7630 Pécs Zsolnay Vilmos utca 37. címre.
Részletesebb kiírást a Magyar Foltvarró Céh honlapján találtok.http://hunpatch.com/
Várjuk munkáitokat, jó tervezést és öltögetést kívánunk!
Hunyor Vasutas Foltvarró Kör és Zsolnay Kulturális Negyed
Hunka Ibolya hunkaibolya@freemail.hu
Csepeli Ildikó icsepeli@gmail.com



2015. január 1.

Új év... és ami volt


A 2014 évről azt mondták még év elején, hogy a változás éve lesz. Nos, azt nem gondoltam, hogy ennyire sokszor változik majd körülöttem minden. Persze, tudom, hogy a változás jó dolog és kell is az Életünkben és az visz előbbre. Az utóbbi 10 évben jó néhányszor éltem meg a munkahelyi átszervezést. De 2014 évben kétszer is! A másodiknál igen csak ingott a szék alattam Karácsony előtt. Napokig nem is tértem magamhoz és másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy majdnem munkanélkül maradtam. Aztán drága Barátnőm (Köszönöm Móncsi!) mondta ki a bűvös mondatot: Lehet, hogy túl rég óta ülsz ugyan abban a székben!?
Lehet, hogy  ez egy figyelmeztető jel, hogy újra tanulnom kell, tovább kell képeznem magam. Az első kétségbeesés után mostanra már azon gondolkodom, hogy mit kezdjek el tanulni, merre induljak el az új évben.  Kicsit persze bizonytalan is vagyok, hogy 46 évesen még sikerül-e még új tudást a fejembe vésni. Azt viszont biztosan tudom, hogy szükségem van egy B tervre, hogy kevésbé essek kétségbe, ha idén még is úgy alakulna a helyzet....
Ez az év eleji elhatározásom! 
Az én drága Nagypapám szavai is eszembe jutottak már a napokban. Sokszor mondta, hogy az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el az a tudás, azt amit az ember megtanul.
.... és persze a varrás! Mert az továbbra is az a tevékenység, amiben igazán jól érzem magam, amiben teljesen ki tudok kapcsolni.
Kívánok hát mindenkinek nagyon boldog új esztendőt, célokat, terveket és a megvalósításukhoz sok erőt, egészséget!