Abile kuckója

Már megint...

... varrtam egy pikk-pakk tárcát. Úgy látszik, amíg - gond esetén - más elszív egy cigit, vagy eszik egy tábla csokit... én gyógyírként varrok egy pikk-pakk tárcát. Annyira szeretem készíteni...

Lehet, hogy ti már unjátok?? :o) Ő is a Meskán.

"- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe? - Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. - Milyen színű az öröm? - Fényes, kis barátom. - És a magány? - A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. - És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? - Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa. - Na és a szerelem? - A szerelem színe a telihold. - Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."
	Alkyoni Papadaki

... vagy tolltartó? Nem tudom... :o) Egy japán újságban láttam a képet és a hozzá tartozó leírást, nagyon megtetszett, így a hétvégén meg is varrtam. Kettőt készítettem belőle, az egyik kicsit merészebb színösszeállításban, mert több benne a lila. A másikban inkább a sárga az uralkodó szín.

A belsejét mindkettőnek hurkolt pamut anyaggal béleltem, hogy puha legyen, ne karcolja meg a szemüveget. Mágnes-zárral csukható.

A két vége egy egy yoyó, a közepükben lila gombbal.

Mindkettő a Meskán!

Székely Sal

A Barbi által megálmodott és sok-sok munkával létrehozott Székely Sal-hoz én is csatlakoztam. Mivel volt itthon még egy nagyon szép kékes, felhős Aida anyagom, arra kezdtem el hímezni. Az anyaghoz igazítva a zöld színeket a kék két árnyalatára cseréltem!

Sajnos a nap ma reggel nem sütött - és ahogy elnézem ez a havazás egész estig eltart majd - de a fényképezéshez kivittem a hóba egy kicsit az eddig elkészült mintát:

Kiváncsian várom a folytatást!

Drága Elitől egy díjat kaptam! Nagyon szépen köszönöm és itt is szeretnék Neked mielőbbi teljes gyógyulást kívánni!

Akiket szeretnék megajándékozni ezzel a díjjal:

Barbi, Silerika, Zsukka, Noémi, Edige

Ezen a héten ...

... szinte alig ültem a varrógép elé, inkább a keresztszemest varrtam megint egy kicsit esténként. Kedden voltam a Csoportban. Nagyon jól éreztem magam. Elvittem a pikk-pakk tárcákat megmutatni és vittem hozzá a leírást is, több példányban. Sokan fogják elkészíteni a közeljövőben, mert tetszett nekik, nekem pedig igazán jó érzés volt, hogy tudtam vele örömet szeretni. A japán táska az ügyesebbeknek már elkészült, jó volt látni, megfogni, megforgatni, hogy majd milyen lesz, ha készen lesz.

Pénteken volt Dávid szalagavatója. Jópofa táncos műsorral és énekkel készültek erre a neves alkalomra... Mi felnőttek a szalagtűzés után eljöttünk, hogy a fiatalok nyugodtan bulizhassanak... Persze, amíg Dávid haza nem ért - úgy éjfél körül - a kocsival, nem tudtam aludni... Ezt még egy kicsit szoknom kell... :o)

A mai nap megint kirándulással telt. Hatalmas hó esett az elmúlt egy-két napban, így megint megcéloztuk a Mecseket, most a Tubes kilátóhoz indultunk. Az erdő gyönyörű volt, de iszonyatos hideg is. Olyan erős szél fújt... mintha nem is lett volna rajtunk kabát... Persze, ha az ember hegynek felfelé gyalogol, akkor előbb utóbb átmelegszik :o)

A körsétányról terveztük megközelíteni a kilátót. Ahol a gyerekek szűz havat találtak, nem tudtak ellenállni egy kis hóangyalkázásnak... Ez Dávid angyala :o)

A Barátainkkal mentünk és egyikük fantasztikus ötlete volt, hogy a rövidebb úton menjünk, ami egy kicsit meredekebb ugyan, de hát így hamarabb felérünk.

Emlékezett rá, hogy van valahol egy meredek, de tiszta rész, amin fel lehet sétálni. Hááát, lehet, hogy ez a rész régen tiszta volt, de most igen rendesen benőtte a vadrózsa...

Elindultunk... kétlábon...

Néhány méter megtétele után azonban olyan sűrű lett a bozótos, hogy nem tudtunk átjutni rajta, ráadásul a kabátunkba, nadrágunkba kapaszkodtak a tüskék... Az út további részét hol négykézláb, hol hason kúszva, dőlve a nevetéstől... tettük meg. A fényképek közléséhez az érintettek nem járultak hozzá :o) A ruhánk csupa hó volt, a hajunk, a kesztyűnk, a csizmánk elázva... Iszonyatos jeges szél fújt fent a kilátóban, persze a kilátás azért valamelyest kárpótolt bennünket:

A kilátó korlátja:

Mire lejöttünk a kilátóból, Dávid farmerja kővé fagyott... Ha rátette a tenyerét néhány másodpercre, megmaradt a helye:

Lefelé jövet az út egy részét szánkón tettük meg és megálltunk egy kisebb kilátónál, mi csak kis Tubesnek hívjuk. A kilátás innen is gyönyörű:

Ezt Dávid fotózta, naplementés beállítással:

Nagyon összefagytunk ma, és igencsak jólesik itthon ülni most a meleg szobában, de szerintem nem igazán fogjuk elfelejteni a "négykézlábas" kirándulásunkat! :o)

Kirándulás

Szerencsére a derékfájásom amilyen hirtelen jött szombat reggelre, olyan hirtelen el is tűnt vasárnapra. A Flactor fájdalomcsillapító tapasz nagyon jó volt és persze sokat feküdtem, mert hanyatt fekve egyáltalán nem fájt. A Barátaink invitálásra egy kis kirándulásra indultunk a vasárnapi ebéd után. Az Éger-völgyi tó elég közel van hozzánk, így ezt szemeltük ki uticélunknak. Nyár végén már voltunk itt. Érdekes, most összehasonlítani az akkori és a most készült fotókat. A tó befagyott, a vízesés csodaszép volt, így jégcsipkében:

Most is, mint nyáron felsétáltunk a kilátóig. Mivel itt egy nagy tisztás van, Anita kutyaszánon utazhatott. Nagyon tetszett neki, hogy a Baráti házaspár Bessi kutyája húzta őt, fantasztikus tempóban. (Képeket, majd Anitám blogjában láthattok, ő szeretné megmutatni nektek :o)). A kilátás és a levegő fantasztikus volt:

Jól elfáradtunk a csípős hidegben, így otthon jól esett a meleg szobában hímezgetni. Olyannyira, hogy be is fejeztem a csipkebogyós képet:

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem egy-egy munka befejeztével olyan nehéz kitalálni, hogy mi is legyen a következő.... No, nem azért, mert nincs mit varrni, hanem mert annyi mindent szeretnék, hogy nehezen döntöm el, melyikbe is kezdjek..

Ma megint megyek a Csoportba. A japán táskám alakulóban van, bár azt hiszem a mérete miatt én nem is táskát fogok készíteni belőle... Nekem az túl kicsi lenne.... Nagyon fontos, mondhatnám "létfontosságú" :o) dolgokat vagyok képes cipelni a válltáskámban és az mind nem férne bele.

Eddig ilyen előlről:

és hátulról (még benne vannak a papírsablonok):

Japán táska darabkái

Ma reggelre a derekam úgy döntött, hogy egy kicsit megviccel, ugyanis nem működött. Nem tudtam hajolni, mert folyamatosan fájt, mint ha egy kést szúrtak volna bele minden egyes mozdulatnál. A gyerekeim szerint elég vicces volt, ahogy szálfa egyenesen közlekedtem, mint egy lassított felvétel és ha valamit fel akartam venni, akkor a térdemet kellett hajlítani, mert a derekam táján nem voltam hajlítható. Bevettem egy fájdalom-csillapítót és feltettem egy tapaszt is a derekamra (még szerencse, hogy a férjem hátfájós és van itthon ilyesmi!!??) majd Dia Barátnőm tanácsára (aki már gyakorlott idegbecsípődős) jól körbetekertem magam egy sállal, hogy melegen tartsam a derekamat. Mostanra már nem fáj folyamatosan, csak időnként egy-egy belenyilallás emlékeztet, hogy ez a derék még nem derék!! Remélem hétfőre elmúlik. Addig is félig fekvő helyzetben próbálkozom a japán táska darabkáinak egymáshoz illesztésével, amit a Csoportban együtt készítünk. Ugyan úgy papírra varrtam rá az egyes darabkákat, mint a Nagymama virágoskertje blokknál és szintén apró öltésekkel lesznek összevarrva, hogy táska formát alakítsanak!