Szeretem az erdőt

Minden nap, hazafelé menet, rácsodálkozom az erdő színére. Napról-napra változnak a színek. Érdekes játéka ez a természetnek. Családommal sokat kirándulunk, gyerkőceim is kicsi koruk óta járják velünk az erdőt. Kislányom is tud már velünk 15 km-es túrát tenni anélkül, hogy Apukájának a nyakába kellene vennie. Persze, most már Apuja nem is bírná el. :o) Szinte minden évben "nyaralunk" a Mátrában, de a Mecsek közelsége is sok-sok túrázási lehetőséget ad nekünk. Nagyon szeretem a fákat. Időnként elképzelem, hogy mi mindent láthattak ők már... ha mesélni tudnának... Kellemes biztonságérzetet adnak, a termetük, a csendjük.

Tegnap Anitám a kézműves szakkörön fákat rajzolt, szénceruzával. Nagyon tetszett neki, hogy kedvére "maszatolhatott". Azt mondta: - Otthonra is jó lenne egy ilyen szénceruza!! :o) (Hááát, nem is tudom.)

Tavaly téliszünetben ilyen volt az utcánk:

Idén is jó lenne, ha ilyen szép, fehér lenne a Karácsony, mert a fák fehér ruhában is gyönyörűek, nem csak őszi színesben.

És végül egy idézet, ami szintén a fákról jutott eszembe:

Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább, mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van? És mindig csak most van! Add meg magad annak, ami van! Mondj igent az életre, és meglátod, az hirtelen elkezd érted, s nem pedig ellened működni!

(Eckhart Tolle)