Oldalak

2016. november 1.

Változás



Nyár elején, június 3-án kezdtem el jógázni. Az azóta eltelt hónapokban a testemmel együtt sok minden más is változik rajtam, bennem. A jógához hozzá tartozik a meditáció, a bennünk zajló események jobb megismerése. Ahogy könnyebb és izmosabb lett a testem, úgy lett könnyebb a lelkem is. Már nem idegesítenek korábban "agyamramenő" dolgok. Másképp tekintek a "véletlenek" sorozatára az Életemben. Jobban figyelek az engem körülvevő természetre és a hozzám közelálló emberekre. 
Megtalálnak olyan információk amelyek mellett korábban csak úgy elmentem volna. Újra iskolába járok. Beiratkoztam egy OKJ-s tanfolyamra, amely 1 éves és leginkább a nyelvtanulásra van kiélezve, de mellette az informatikára és a vállalkozói ismeretekre is tanít. Nyitottabb lettem az emberi kapcsolatokra. Hiszem, hogy minden találkozás segítségünkre van és mi is fontos információkat hordozunk azoknak, akikkel összehoz a "sors".

Most épp Az elengedés szabadsága című könyvet olvasom, amely mélyen megérint. Mindig is hittem  - és boldoggá tesz, hogy nem vagyok ezzel egyedül - hogy minden történésnek az Életünkben pontosan meg van a miértje, még ha azt akkor épp nem is értjük. 

Kedvenc tanmesém:
Egy példázat egy szegény parasztról mesél, aki kicsiny földjét öreg, kiszolgált lovával művelte és ebből tartotta el, úgy-ahogy, magát és egyetlen fiát. Egy nap azonban elszökött a lova. Eljött minden szomszédja és sajnálatukat fejezték ki a szerencsétlenség miatt. De a paraszt nyugodt maradt és ezt válaszolta: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
A következő héten visszatért a lova és tíz vadlovat hozott magával. Újra eljöttek szomszédai és gratuláltak szerencséjéhez. A paraszt viszont megfontoltan így felelt: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencse?”
A fia befogta a lovakat és a legvadabbon kilovagolt. De a vad ló ledobta és a fiú eltörte a lábát. Minden szomszéd eljött és siránkoztak a szerencsétlenség fölött. De a paraszt most is nyugodt maradt és ezt mondta: “Honnan tudjátok, hogy ez szerencsétlenség?”
Nemsokára háború tört ki és minden fiatalt besoroztak. Csak a paraszt fia maradhatott otthon a törött lábával.