Oldalak

2009. március 30.

Állatfigurák spatulából


Anitáék ma kézműves szakkörön spatulából csináltak állatfigurákat. A kezük zsenilía drótból van, az arcuk papírból.



Ezt a Micimackót is szakkörön rajzolta, szabad kézzel ugyan, de egy kép volt előtte, amiről "másolta", nem saját ötlet :o)


A hétvége igen rövid volt, hiszen szombaton is dolgoztunk. Délután itt volt a Húgom, átadtuk neki az ajándékot. Szó szerint idézem:
- Hűűű, de tuti, akkor most egyedi táskával villoghatok az egyetemen! :o)

Vasárnap délelőtt az "ippeg csak" takarítást részesítettem előnyben, aztán ebédfőzés. Délután pedig pihenés képpen elbújtam a kuckómban egy kis varrogatásra. A múltkor, a szomszédból hozott fűzfaágakból fontam néhány koszorút - még nem díszítettem fel őket - és az egyiket nem jól fogtam körbe, így szétugrott. Teljesen jó kis hintát formázva. Erre jött az ötlet, hogy mi lenne, ha hintázna rajta valaki.
Nos, ő lesz az, tegnap délután varrtam:



Egy réteg táskamerevítő van az anyagok alatt, valamint egy natúr vászon, amit még valamikor én festettem meg teával. Ő kerül majd a hintára, mutatom, ha elfoglalta a helyét!

Munkából hazafelé ezeket az anyagokat vásároltam ma! A méhecskés-virágos métere 250,- Ft volt, a tyúkos 550,- Ft. Nagyon megtetszettek... nem tudtam ott hagyni őket :o)


És hogy a következő néhány évtizedben is legyen mihez nyúlni, Móni Barátnőm Nővérén keresztül jutottam nagyon sok hasznos aprósághoz (sajnos ismét egy megszűnő varroda készleteinek kirásusítása) !!

cipzárak

cérnák


zsinórok, gumik


csatok, zsinórvégek

Köszönöm Ildi! :o))


2009. március 29.

Színátmenetes fonalból


Néhány héttel ezelőtt egy nagyon kedves tesz-veszes ismerősömtől kaptam ezeket a gyönyörű színátmenetes fonalakat. A színátmenet itt szó szerint értendő, mert egyik színből átmegy a másikba. :o)

A mintát ideteszem nektek, ha szeretnétek elkészíteni:



Játék Lilangnál



Játszatok itt Lilanggal!


2009. március 28.

Foltnak valók


Egy nagyon kedves ismerősöm, Amari járt ma nálam és sok-sok "foltnakvalót" hozott nekem. Itt volt vele Lili kutya is, aki már nagyon idős kutyus. Kedvesen hagyta, hogy egy kicsit megsimogassam.

Nagyon köszönöm Amari a látogatásodat és a sok-sok anyagot is!!

Ma végre olyan jó meleg volt és szélcsend, hogy el tudtam menni futni. Már napok óta készültem rá, de erős szélben nem mertem, mert féltem, hogy torokgyulladás lesz belőle. De ma!!! 19 fok volt és nagyon jól esett a kocogás - nálunk csak hegyről le és a hegyre fel között lehet választani, na de ahhoz, hogy lefelé futhassak, előbb felfelé kell! :o))

Elveszett

Néhány hónapja még ezen a helyen nagyon jó kis - könyvekből bemásolt - oldalak voltak, szabásmintákkal, leírásokkal, állatfigurákkal. Eltűntek.... :o(
Nagyon szomorú vagyok, mert azon kívül, hogy itt a blogomban kimentettem a címet, nem töltöttem le semmit a gépemre, nem nyomtattam ki...

http://handmade.idvz.ru/forum/insufficient_permission.asp

Először azt gondoltam, hogy csak a regisztráltak láthatják. Regisztráltam. Most pedig kiírja, hogy le van tiltva.
Valaki esetleg látta őket korábban, aki volt olyan okos és előrelátó, hogy el is mentette a kincseket?





2009. március 27.

Táskához kulcstartó


A Húgom táskájához végül is nem neszeszert, hanem egy kulcstartót készítettem. Holnap délután fogom átadni neki az ajándékokat!

2009. március 26.

Váltás


A következő napokban internet-szolgáltatót váltunk. Eddig az Enternet-nél voltunk, de mivel a hűségidő után nagyon megemelték a fizetendő havi díjat, így most a családi kupaktanács úgy döntött, hogy olcsóbbat keresünk. Nagyon nehéz eligazodni az iszonyatos szolgáltatói rengetegben. Végül a választásunk az Invitelre esett, mert az ígéret szerint gyorsabb és olcsóbb lesz. Hát majd meglátjuk! Néhány nap múlva meg is történik a váltás. Nem tudom mennyire lesz zökkenőmentes. Remélem, hogy igen!

Egy kicsit aggódom, mert vannak dolgok, amiben szeretem a változatlanság nyugalmát. Ilyenek a szolgáltatóink is, ami persze nem biztos, hogy jó...

Nektek milyen tapasztalatotok van az internet-szolgáltatókkal és esetleg váltottatok e már, ha igen mit, mire?


2009. március 25.

Menyasszonyi ruhám


Szarvasmicinél ajándékra pályázhatnak azok, akik megmutatják a menyasszonyi ruhájukat.

ÓÓÓh, ez már nagyon régen volt.


Hmmm... számolok
.
.
.
hmmm - még mindig számolok
.
.
.
.
19 éve lesz áprilisban! :o)

A ruha és a hozzá tartozó fejdísz, valamint a kesztyű kölcsönzőből való, na de mentségemre szóljon, hogy nálam a varrás sokkal későbbi szerelem. A csokrom rózsaszín rózsából és gyöngyvirágból volt - Édesanyámnak ez volt a kedvenc virága. :o((

Szándékosan olyan képet választottam, amin Vőlegény nélkül vagyok, mert a párom nem szereti ha mutogatom, legfőképp ha a blogomban teszem :o(

2009. március 23.

Gyufaházikó



Anitámnak az iskolába mára feladat volt, hogy saját készítésű makettet kellett készíteni. Ő a gyufaszálat választotta alapanyagként. 3 napig ragasztgatta össze a fej nélküli gyufákat, de végül is nagyon jól sikerült. Egy kis segítséggel készült hozzá előkert és háztető is! :o)


És nézzétek hazafelé mit szereztem! A szomszédunk levágta a fűzfa-ágakat és én kértem tőle egy rakattal! No, most már tudok koszorút fonni a bejárati ajtónkra! :o))

2009. március 22.

Tavasz és zserbó

Nagyon szép idő volt ezen a hétvégén - bár elég hideg szél fújt - jól esett kint lenni a levegőn.

Szombaton szinte egész nap takarítottam és főztem. Mivel egyszerre nem fogom tudni a tavaszi nagytakarítást elvégezni, így hétvégenként próbálok egy-egy helyiséget rendbe tenni, így majd csak a végére jutok. :o)

A mai délelőtt is főzéssel és sütéssel telt. Ismeritek a reszeltkrumplit? Köretnek szoktam készíteni. A krumplit lereszelem - sajtreszelőn - tálba rakom, majd vizet teszek rá, hogy ne barnuljon meg. A hagymát apróra vágom, kevés olajon kicsit megpirítom, sok-sok pirospaprikát teszek rá. Ebbe kerül a reszeltkrumpli, amit előtte kinyomkodok, jó alaposan megsózok és fedő alatt nagyon lassú tűzön addig főzőm, amíg puha lesz, de még a szálak jól látszódnak, tehát nem pépesre. Rántott húshoz pl. nagyon finom!!


Sütinek zserbót sütöttem:


Szerintem a receptjét mindannyian ismeritek! ;o)

Ebéd után kimentünk a kertbe, mert most elég nagy átalakuláson esik át az udarunk, ami nagyon sok földmunkával is jár. Így a család minden tagja földet lapátolt, csákányozott, talicskázott. Jól el is fáradtunk!!

Apósom levágta a száraz szőlővesszőket, abból elmarkoltam egy köteget. Igazából koszorút szerettem volna fonni belőle, de ahhoz nagyon kemény volt és száraz, ezért apró darabokra vágtam és összekötöttem őket:


Hogy mivel díszítem fel még nem tudom.

Ez a hétvége nem a varrásról és horgolásról szólt és azt hiszem minél inkább jó idő van odakint, annál kevésbé lesz vonzó a varrógép mellett ülni... persze, azért hétközben, esténként nem hagyon árván Bendzsit, az én kis Berninámat! :o))

2009. március 19.

Ki ismeri?


Móni barátnőm Kanadában ilyen gépet (Janome 4030 QDC) nézett ki magának. Az lenne a kérdése(m), hogy esetleg valakinek vannak e már tapasztalatai a géppel kapcsolatban, mert szívesen olvasnánk róla véleményt, javaslatot.
Előre is köszönöm!

2009. március 18.

Táska


Mivel mostanság csak esténként jut időm a varrásra egy-egy órácskát, igen lassan haladok... :o(
Ma elkészült a Húgom táskája, már csak a cipzárra szeretnék valami apró kis kütyüt díszítésként és egy neszeszert is jó lenne még hozzá készíteni szombatig.

Itt még kiterítve láthatjátok:


A táska pántját megerősítettem, hogy ne nyúljon meg:



A táska készítésének minden apró részletét Cicvarek blogjában találtam, köszönet neki érte!



2009. március 15.

Táska lesz


A Húgomnak szeretnék varrni egy táskát névnapjára, a hétvégére. Ma eddig jutottam. A bélést, a flízt és a táskamerevítőt letűztem a leendő táska külsejével. Ehhez a szürke mintás anyaghoz, egy egyszínű rózsaszínt választottam. A tűzésnél és a rátét minta kialakításánál a mintás anyag adta magát. Holnap kell vennem hozzá cipzárat, mert van itthon legalább 10 színű, de szürke épp nincs. :o)


Elkészültem a keresztszemes kis virágos mintámmal is, már "csak" a keretet kell kitalálnom hozzá, hogy asztalközép születhessen belőle.


Amíg én varrogattam ma délután, Anitám festegetett:


De jó játék a yo-yo





Néhány héttel ezelőtt vásároltam egy yo-yo készítő kézi készüléket :o). Tegnap a nyuszis képem keretezésénél, gondoltam kipróbálom, mert még nem csináltam ilyesmit. Amikor nekiláttam, már gyanús volt, hogy igen pici lesz. És tényleg..., persze gyanakodhattam volna, ha jobban megnézem a csomagolást, hiszen azon rajta van, hogy az elkészült yo-yo-val hajcsatot lehet díszíteni. :o))

A negyedik mini virág elkészítésénél arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is igazán szükséges ehhez sablon, hiszen egy kivágott kör alakú anyagból is egyenletes öltésekkel hamar lehet virágot varázsolni. A nagyobb már így készült!