A tizenkilencedik

A héten volt (kedden) a 19. házassági évfordulónk. Nem igazán szoktuk ünnepelni - majd az 50.-et :o)) - egy-egy kis aprósággal lepjük csak meg inkább egymást a férjemmel. Én ezt a Milka desszertet vettem neki, amit természetesen a család együtt fogyasztott el.

Anitám az üres dobozra rögtön lecsapott, hogy szeretne belőle készíteni valamit. Néhány perc múlva a csukott dobozt átnyújtotta nekem és mondta, hogy óvatosan nyissam ki...

Amikor kinyitottam ezt láttam:

Amit írt, azon mindjárt mosolyognom is kellett.

Ez áll benne:

Anyának
Anya, az életemben még te vagy a legfontosabb. Nagyon szeretlek! Boldog Anyáknapját!

Ő már tud valamit!
Amíg egy Anyának a gyermekei lesznek a legfontosabbak a születésüktől kezdve, addig a gyermekeknek csak egy ideig az Anya a legfontosabb... aztán jön a mindent elsöprő szerelem, a nagy Ő, majd a saját gyermekei... és mi anyukák a háttérbe húzódunk, hogy ott legyünk, ha úgy adódik, hogy szükség van ránk.
43 éves volt az Édesanyám, amikor váratlanul elbúcsúzott, örökre. Hiszek benne, hogy valahol mégis velem, velünk van ... de nagyon szeretném megölelni... így Anyáknapja közeledtével.

Az elmúlt napokban nem nagyon voltam elvonulós, kuckóba-bújós hangulatban, így a varrógép sem működött. Inkább csak a keresztszemes készült esténként a nappali sarkában, ahol a családdal közben beszélgettünk, tévéztünk. Itt tartok most: