nem nagyon tudom szavakba önteni az érzéseimet, még jobban esik csendben lenni, de nagyon köszönöm a sok együttérzést, amit tőletek kaphattam. Próbálok visszatalálni a hétköznapokhoz, önmagamhoz, de még nagyon-nagyon nehéz.
A varrás, az alkotás most is, mint már annyiszor, segít. Ezért inkább csak képeket, mint szavakat találhattok most itt egy darabig, de megköszönöm, ha velem maradtok, ha itt vagytok...
