Oldalak

2009. március 6.

Papírnyuszi


Mivel Anita is itthon van velem - mert még mindig köhög - kellett valami elfoglaltságot keresnem neki, amit lelkesen és szívesen csinál. A papírnyuszit Ő rajzolta meg és vágtuk ki együtt színes papírból az alkotórészeit. Majd ráragasztottuk erre a "szalagra" , amit nemrég vásároltam (egy egész gurigával) a T-vel kezdődő és esco-val végződő áruházban 299,- Ft-ért. Az orra és a farka szintén készen vásárolható plüss-golyócska. A bajsza pedig rafiából készült.


Megpróbálkoztam én is a már nálatok látott horgolt virágokkal. Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan elkészül egy-egy kis virág!! Ezeket kötőfonallal varrtam fel és egy kis "indával" kötöttem össze őket.


Kímélő tevékenység


Mivel most néhány napig "takarékos üzemmódban" kell működnöm - orvosi javaslatra - próbálok olyasmit csinálni, amit ágyban fekve is lehet. A leginkább a keresztszemes esik jól, de bevallom vannak próbálkozásaim horgolás terén is. :o) Majd mutatom, hogy mit sikerült összehoznom, de még dolgozom rajta!



Vigyázzatok magatokra Lányok és a szeretteitekre is ebben a "betegeskedő" időszakban!