Oldalak

2009. január 3.

Bátorságpróba


Szerettem volna ma eljutni Mohácsra, ahol egy nagyon jó kis anyagbolt van, benne igen kedvező árakkal. A párom sajnos nem tudott levinni - ez már tegnap este kiderült - de gondoltam, összekapom az összes mozgosítható bátorságomat és kimerészkedek autóval a városból, egyedül megyek Mohácsra. Nem volt hozzá merszem .... ez a bátorságpróba kudarccal végződött... :o(

18 éves koromban szereztem a jogosítványomat, de akkor még nem volt mit vezessek a vizsga után. Aztán megismerkedtem a párommal, de ő szívesen vitt engem minden hová. Ide költöztünk az erdő szélére, amikor a kisfiam 1,5 éves volt, de ő is szívesen buszozott - így továbbra sem vezettem.
Amikor a kislányom megszületett, a fiam 7 éves volt és első osztályos. Iskolába kellett kísérnem reggelente - egy pici babával, aztán hazajönni, majd délután újra lemenni érte a városba, hogy hazahozzam. Anyósom sokat segített, mert ők is itt laknak néhány házzal mellettünk, de azért ez a helyzet nem sokáig volt működőképes. És ekkor kezdtem újra vezetni. Vettünk egy kis Polskit, így iszonyatos gyomorgörcsökkel, de vezettem. Mindig is féltem az autóban... ha én vezetek akkor is... ha más vezet és én csak utas vagyok akkor is...
A gyomorgörcsök enyhültek ugyan, a városban idestova 9 éve autózom,. Balesetet nem okoztam. Még általános iskolás kislány voltam, amikor a Szüleimmel Trabanttal utaztunk és felborultunk. Belénkjöttek. A szüleim a kocsiban maradtak, mert a biztonsági öv megfogta őket, kisebb zúzódásokkal, néhány vágott sebbel megúszták... Én is. Bár én kipottyantam a tetőn. Sok mindenre nem is emlékszem, csak hogy ülök a járda szélén, körülöttem emberek... mentő jön szirénázva... és kórházba visznek... Ma sem merészkedtem ki a városon kívülre ... Ma sem sikerült...., pedig azt hittem le tudom győzni a félelmemet...

Egy kicsit sírtam, aztán dühömben megvarrtam az egyik kiszabott nadrágomat:





Állítólag a félelmeinket azért kapjuk, hogy megtanuljuk őket leküzdeni. Ezt elméletben már tudom... a gyakorlatban még nem megy.... remélem, menni fog valamikor ...