Oldalak

2011. július 29.

Emlékezetes nyaralás

Az elmúlt 10 nap igazán emlékezetes marad majd. Bár nem elsősorban a pozitívumai miatt. Múlt héten kedden este szépen összecsomagoltam, hiszen szerdán délelőtt indulni készültünk a Balatonra. Szerda reggel még volt egy kis tennivalóm, ám amikor lehajoltam a szekrényhez olyan erős fájdalom hasított a derekamba, hogy nem tudtam kiegyenesedni. Potyogtak a könnyeim, amíg elértem az ágyig, de a lefekvés sem volt egyszerű. A családom aggódva figyelte, hogy mi történik. Nekem végigfutott az agyamon az összes lehetséges variáció, aztán úgy döntöttem, hogy nem ronthatom el a családi nyaralást és négykézlábra ereszkedve lekúsztam az ágyról. A gyerekek felajánlották, hogy bepakolják a még szükséges holmit a táskákba, majd az autóba. Nem tudom leírni, hogy milyen kínokat éltem át, amíg eljutottunk Fonyódig, bár a fájdalomcsillapító tapasz már félúton hatni kezdett. A szállásra érve elhelyezkedtem egy fotelban, amíg a többiek behordták a csomagjainkat az autóból. Mivel sütött a nap és a Balaton vize is jónak ígérkezett úgy döntöttek, hogy lemennek fürdeni egyet, amíg én pihenek. Csak hogy igen hamar kiderült, Dávid összes ruhája és az összes törölközőnk az emeleten maradt, otthon, Pécsen. Mivel a fiatalok pakoltak le mindent a szobájukból, csak azt hozták el, ami a táskában volt, ami a táska mellett állt halomban, azt nem. :o(
Gyors fejszámolás következett, hogy Dávid új ruhakollekciója kerül-e kevesebbe, vagy egy oda-vissza út újra Pécs-Fonyód távon. A fiúk az utóbbi mellett döntöttek, már csak azért is, mert Dávid nem szeret vásárolni :o) pedig Anita felajánlotta neki, hogy szívesen segít, mert ő viszont igen.
Így hát nekem maradt a pihenés - bár időnként mintha valaki erősen hátba szúrt volna :o(( - Anita igyekezett elfoglalni magát, a fiúk pedig hazamentek a ruhákért és törölközőkért.

Másnapra az időjárás már elromlott és leginkább ez a kép volt a jellemző:



A következő napokban a fürdés csak melegvizes gyógyfürdőben volt lehetséges, ami viszont a derekamnak is nagyon jót tett. Napról-napra egyre jobb lett, enyhült a fájdalom. Már kirándulni is tudtunk menni a közeli kilátóba.





Majd Kapolcson jártunk, a Művészetek völgyében:







Igazából - a fájdalmat leszámítva - egészen jól sikerült nyaralás lett. :o) Ami pozitívum: nem égtem le a napon és napszúrástól sem kellett tartanunk. Hétfőtől már dolgozom, így jöhet a jó idő!!