Oldalak

2009. november 29.

Apróságok



Az elmúlt héten ilyen kis apróságokat készítettem... csak... Nem is karácsonyi anyagok felhasználásával készültek, de úgy beleszerettem ebbe az apróvirágos kis anyagba... Tettem hozzá egy kis barna csipkét és egy kis saját festésű barna anyagot...












Közös varrás





Szombaton közös varráson voltam a Vasutas Művelődési Házban, amelyet a Hunyor Foltvarró-csoport szervezett.

Most is gyönyörű munkákat láthattunk a kiállításon:





































Már tavaly ilyenkor is voltam az itt rendezett közös varráson, de most mégis jobban éreztem magam. Ennek az az oka, hogy voltak olyanok, akiket újra láthattam, régi ismerősként köszönthettem.

Borcsamama, aki ilyen szépségeket hozott magával,





és a Foltvarró-csoport tagjai, akikkel együtt utaztam a Határtalanul kiállításra és most ismerősként üdvözöltek.

Nagy öröm volt számomra, hogy új Blogos-társakkal is sikerült személyesen találkoznom.
Marvikával, akivel már korábban cérnákat is küldtünk egymásnak és most egy kis ajándékkal lepett meg, amit majd a Karácsonyfa alá teszek.
Marcsival, akivel együtt voltunk a kilences csoportban a Barátság-takaró készítésénél.


Nagyon sok új ötletet láttam, amit szeretnék elkészíteni.... Remélem, hogy még Karácson előtt sikerül is :o)