Oldalak

2010. június 14.

Hétvégén

Móni Barátnőmmel osztoztunk a varrodán. :o) Sajnos az a tervünk, hogy majd de jó lesz, ha itthon lesz, mert együtt varrhatunk nem igazán valósulhat meg, mert nem vettük számításba, hogy Ákosra valamelyikünknek ügyelnie kell, míg a másik varr. Így hát felváltva sikerül egy kicsit alkotni.

Móni egy kisruhát és egy nadrágot varr egy barátnője kislányának. A ruhácska aljára még majd fodor is kerül.



Készítettem egy újabb táskát. Az elkészítése ugyan úgy négyzetből indul, mint az előző kéknek, de most a kiindulási alapot nem ferdepántoztam, hanem kifordítós módszerrel varrtam össze a három réteget.

Mindkét táskát Dia Barátnőm rendelte, mert a kislánya ezekkel búcsúzik az őt 4 évig oktató tanító néniktől



A táska belseje egy szebb időket látott férfiing felhasználásával készült, amire már díszként csak egy gomb került.





Ez a keresztszemes terítő már régebben készült, konkrétan Mmama születésnapjára. Nagy-nagy szeretettel készítettem és sikerült is vele örömet és meglepetést szereznem neki.






Készítettem valamelyik este egy telefontartót. Az imádott, de sok-sok hordástól szitává vált talpú, zoknimat használtam fel hozzá. Színben hozzá illő fonallal pelenkaöltéssel körbeöltögettem, majd körbe is horgoltam.



Az eredmény egy jó puha, védelmező telefontok lett.