Oldalak

2011. március 10.

Varrjunk virágot

Az interneten bóklászva találtam rá erre a kis szütyőformára. Tegnap nem bírtam ellenállni a kísértésnek és én is készítettem egy bugyorvirágot.


A készítése roppant egyszerű! Nekem a legfőbb gondot, bevallom, hogy a szabályos hatágú csillag megszerkesztése okozta. Segítséget kellett kérjek a szakembertől, a leendő gépésztechnikustól, aki villám gyorsan megszerkesztette. :o)

Én mindjárt sablont is készítettem belőle, számítva rá, hogy még igen sokat fogok varrni belőle, akár ajándékszatyorként is.


A sablonunk alapján kiszabjuk a két, összeillő anyagból a csillagot, majd színt színére téve össze is varrjuk őket egy kis nyílást hagyva, a kifordításhoz.


Ha levágtuk a csücsköknél az anyagfelesleget és bevagdostuk a csillag "hónaljában" is az anyagot, akkor kifordítjuk és kézzel, láthatatlan öltéssel összevarrjuk a kifordítónyílásunkat.


Nem tettem közé bélést, mert a sötétkék anyagom igen erős vászon, így az megadja a tartást neki. Ha vékonyabb anyagból készítitek, lehet, hogy érdemes tenni bele egy vékony vliest.

A csillagok szárát, egyforma magasságig összevarrjuk. Ügyeljünk rá, hogy még a belenyúláshoz kellemes méretű maradjon a bugyor szája.


Munkánkat a kész színére fordítjuk és a csillagok végeit lehajtva a bugyor szájánál körbevarrunk úgy, hogy a szalagunknak megfelelő méretű bujtatót alakítsunk ki.


Én két kör szalagot fűztem bele, egymással szemben. Így ezeket ellentétes irányba húzva, könnyen össze lehet csukni a szütyőkénk száját. És már kész is:


A tegnap elkészült darab a Meska polcomon várja leendő gazdáját, de több is fogja követni, mert már a fejemben van egy zöld, piros variáció, ami egy eperre fog hasonlítani. :o)

Tegnap megérkezett az ajándékom Diától. Nagyon szépen köszönöm! Gyönyörűséges a fonaltartó!







A guruló centi játék így már Etához gurult tovább, nála jelentkezhettek március 20-ig!

2011. március 8.

Megfertőztem


Anitámat. Szerencsére nem valami csúnya betegségről, hanem a könyvek szeretetéről van szó. Sokat jártam, járok könyvtárba. Néhány hete Anitát is elvittem magammal a Tudásközpontba. Előtte csak az iskolai könyvtárat látogatta.

Ez az új könyvbirodalom viszont őt is teljesen elvarázsolta. 4 emeletnyi könyv, külön szint a gyerkőcöknek. Most hétvégén is voltunk és néhány órát is képesek vagyunk a könyvek közt bolyongani. Szóval jó móka lett és persze nem térhetünk haza olvasnivalók nélkül sem. Élvezettel nézem, ahogy egyre inkább otthon kezdi érezni magát ebben a sehol máshol nem tapasztalható légkörben és jó érzés, hogy megfertőztem a könyvek szeretetével.

A Magyar Bloggerek Fórumán regisztráltam a blogomat. Szívesen veszem, ha szavazol rám.
Szavazni a blogom képe alatt lévő csillagokra kattintva lehet. Köszönöm!

2011. március 5.

Újabb csekktartók

Újabb csekktartók készültek és kerültek fel a Meska polcomra. Ezekhez már tavasziasabb, virágos, színes anyagokat választottam.








A cimkebevarrás is sokkal jobban sikerült, mert Dorka tanácsára a szélét kicsit megmelengettük.



Pontosabban Dávid játszik vele esténként, hogy gyertyafénynél kicsit megsütögesse a szélüket.


2011. március 3.

Csekktartó neszik


Új bejegyzés az új blogomban: http://abilevarrokuckoja.blogspot.com

Csekktartó neszik


Minden hónapban össze szoktam készíteni az érkező csekkeket, hogy fizetéskor elvigyem a postára. Eddig ezt borítékba téve tettem, aztán egyik este, már majdnem aludtam, amikor beugrott az ötlet (nekem legtöbbször ilyenkor szökkennek a szemem elé :o), hogy mi lenne, ha varrnék egy tartót hozzá.

A tartóban lett egy cipzáros zseb a pénznek, egy másik zseb a csekkeknek és egy átlátszó kis ablak, ahová az összesítőt tudom beletenni.
Azért így mégis csak szívesebben teszem őket a táskámba.

Több is készült, hát ha valaki másnak is megtetszik. Ők a Meska polcomon várják új gazdájukat.





A Dorkával és Molival közösen rendelt cimkéimet is kipróbáltam:


Félbehajtva egy kicsit rövidek lettek volna, ezért próbálkoztam ezzel a módszerrel. Még ki kell tapasztaljam, hogy hogy is a legkönnyebb felvarrni, hogy azért olvasható is legyen.

2011. február 25.

Új bejegyzés


Új bejegyzés az új helyen:

Gondolatok


"Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.
Kun Erzsébet"

2011. február 23.

Játék


A guruló centi játék most épp Diánál tart! Szépséges ajándékokért!

2011. február 22.

Ajándék Noémitől


Megérkezett a Noéminél nyert ajándékom egy nagyon kedves levéllel együtt!


Nagyon szépen köszönöm!

2011. február 21.

Boszi lehettem


Egy estére boszorkány lettem. :o) Anitám iskolai farsangjára bevállaltam, hogy tombolát árulok. Igen ám, de ehhez feltűnőnek kellett lennem, hogy tudják a gyerekek és szülők, hogy nálam lehet tombolát vásárolni. Kitaláltam, hogy leginkább látványos, ha a fejemen hordom a táblát, miszerint: "TOMBOLA árusítás" és ehhez már csak a megfelelő süveget kellett megtaláljuk. Így esett a választás Anita egyik régebbi jelmezére, a boszijelmezre. Én nagyon élveztem és sok-sok tombolát sikerült eladnom, mert könnyen megtaláltak. :o)

2011. február 17.

Kristálygomba

Néhány napja kristálygombák költöztek hozzánk. Dédelgetem, babusgatom őket és nagyon szépen szaporodnak. Ha valakinek szüksége van rá, szeretné kipróbálni szívesen küldök akár postán is.
Esténként iszogatjuk. Az íze nekem az alkoholmentes pezsgőéhez hasonlít leginkább. Az első és legfontosabb hatása számomra az volt, hogy úgy aludtam egész éjszaka, mint a bunda. :o)
Itt olvashattok róla.


2011. február 16.

Picinyke cimke :o)


Dorka bátor volt és ügyes! És persze nagyon figyelmes, mert többek között nekem is szólt, hogy szeretnék-e? Persze, hogy szerettem volna! :o) És nagy puszi Molinak is, aki megtalálta a forrást!

2011. február 14.

Tavaszi neszi


Elkészült a tavaszváró neszeszerem. Már a Meskán.
Most aztán már jöhetne a jó idő!







Tegnap sajnos a napsütés helyett néhány cm hó esett és meg is maradt. Igen csípős hidegre ébredtünk ma reggelre is.

Újabb díj érkezett hozzám, most Lidércke lepett meg. Köszönöm szépen!


A szabályok:

Linkelj be öt embert akiknek továbbadod a díjat és indokold meg pár szóban, hogy miért is gondolod úgy, hogy odaadod nekik ezt a nem is díjat, hanem inkább ölelést, vagyis talán a legjobb szó erre, hogy egy "igazi dicséret és egy virtuális ölelés" -t.


Akiket én szeretnék megölelni:

Bruercsi, mert szépséges dolgokat készít és a rengeteg dolga ellenére is nagyon segítőkész!

Zazálea-t, mert szeretem a humorát és az éhezős napokban különösen jólesik egy nagy ölelés mindenkinek :o))

Loncit, mert olyan csuda dolgokat készít, amikről én még csak álmodozom.

Mmama-t, mert olyan ölelnivaló!

Kalex-et, mert mindig kitalál valami újat!

A díjazottakat nem szeretném terhelni a továbbadással, aki nem szeretne foglalkozni ilyesmivel csak tegye el csendesen a tarsolyába... és még sok-sok bloggerinát megölelek nap, mint nap virtuálisan, amikor olvasom őket.

2011. február 10.

Játék - PIF 3.


Beánál jelentkeztem egy újabb PIF játékra:

A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik.

Már korábban is játszottam. Az első játék különösen izgalmasra sikeredett, mert egy kiállítás résztvevője is lehettem általa, másodjára pedig 2009-ben Julcsinál jelentkeztem a játékra, mert játszani és ajándékozni is jó!!! Izgatottan várom, hogy idén kiknek készíthetek ajándékot?!

2011. február 7.

Díjat kaptam

Mariah-tól kaptam ezt a kedves díjat! Nagyon köszönöm!
Szabályok:
1. Írj egy bejegyzést, melyben közzéteszed a Liebster Blog képet és másold be ezt az útmutatót.
2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad és hagyj nála egy megjegyzést, hogy elfogadod a díjat, majd add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe és értesítsd valamennyiüket egy hozzászólásban a jelölésről.
4. Lehetőleg tehetséges, kezdő blogolókat részesíts előnyben, hogy minél többen megismerhessék őket.
Akiknek szeretném továbbadni:
Molinak, mert olyan kedves és jószívű: Moli
Mágikának, mert imádom olvasni a blogját: Mágika
Károlynak, mert ritka az olyan férfi, aki ilyen csodaszépen tud hímezni: Károly