Oldalak

2009. április 13.

Húsvét hétfő az erdőben


Ma kirándulni voltunk. Nagyon szeretjük az erdőt, sokszor ütjük fel a turistatérképet és jelölünk ki 10 - 12 km-es túraútvonalat. Ezt a távolságot a gyerkőceink is jól bírják, hisz kicsi koruktól mindig sokat kirándultunk velük.

Most a Máré várától indultunk, itt parkoltunk le az autóval.

Minden évszakban gyönyörű az erdő. Ez a friss zöld szín, amelybe ilyenkor tavasszal öltözik mégis mindig lenyűgöz és elvarázsol:


Jó tempóban haladtunk, persze, azért egy-egy meredek rész után jólesett a pihenés a kis csapatnak:


A medvehagyma hamarosan már virágozni kezd, mert tele van bimbókkal. Nagyon sok helyütt tengerként borítja be az erdő alját,



de azért láttunk más növényeket is:


Hamarosan a térképünk szerint "nehezen járható útszakasz" következett. Akkor még nem sejtettük, hogy ez milyen izgalmas lesz. Néhány órán át egy patakmederben vezetett az utunk, hol a patak egyik, hol pedig a másik oldalán:


Be kell valljam ezt a részt a gyermekeim és a férjem jobban élvezték, mint én. Időnként elkélt a segítség, hogy ne vizes cipőben és elázott zokniban kelljen megtennem az út további részét :o))

Itt a vízparton sok érdekes állatra bukkantunk. Még egy rákot is láttunk, igaz már nem élt:


Mivel a kirándulásunk egész napos volt, így ennivalót is vittünk. Amikor egy kényelmes tűzrakóhelyhez értünk megsütöttük az otthonról hozott sonkát, hagymát, virslit.


Így még a húsvéti maradék sonka is nagyon jól esett!!!

Hazafelé azért jól látszott, hogy ki az aki még bírna menni néhány kilómétert, mert "fáramászni " is volt ereje:



Kellemesen elfáradtunk!

5 megjegyzés:

  1. én nagyon élveztem ezt a túrát:)))! köszi a beszámolót!

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom, Ritához...szerintem is csodaszép napotok lehetett, erről ez a csodás kis beszámoló, és a nagyon jó fotók tesznek tanubizonyságot! :o)
    Látszik mennyire jól éreztétek magatokat!!! :o)

    Örülök, hogy szép napotok volt! :o)

    VálaszTörlés
  3. Nagyszerű fotók! Jó kis kirándulóhely. Ide mi is minden évben ellátogatunk.

    VálaszTörlés
  4. (!.) A legkomolyabban : elnézést kérek ! -(nem kritika) de csak-csak elég régóta lehetett tudni arról, hogy (erdőkben) tűzgyújtási tilalom van.
    (nem írom ide a "linket" - mert itt nem működik) - Goggleba írva, ott a sokk cikk róla !
    Na, OK! - szerencsések (?) voltatok, mert ... ki tudja, mi is lehtett volna a vége annak a szép / kellemes kirándulásnak.
    *********************************
    Nem okoskodnék!
    "Nálam magasabb végzettségű" emberek.... pl. kirakták a szemetes (kukás) edényüket ! ( = hétfőn ...) - és szót sem ! .... mi mindent meg lehetne tudni a netről.... ( bár én csak a "leghétköznapibb újságokat" olvasom... )
    Pl. ápr.18.(szombat) Pécs - veszélyes hulladék (ingyenes) leadás...
    vagy "hogy tépik a szájukat" .... áramszünetek esetén ?- holott ott az e-on honlapja ( = benne a tudnivalók ... )
    vajpn a sok kutyát - macskát "istenítő" (?) ember beoltatta-e már az állatját ? -
    Na, de hadd ne soroljam...
    ***********************************
    Motto : " Boldogok a lelki szegények...." stb. )

    VálaszTörlés
  5. @x!
    Köszönjük, valóban nagyon figyelmetlenek voltunk, mert nem néztünk utána, hogy nincs e tilalom és nagyon szerencsések, mert nem történt baj.
    Minden erdei sütögetésnél olyan helyet keresünk, ahol vagy patak, vagy forrás van a közelben és mindig eloltjuk magunk után a tüzet... de tudom, ez gyenge mentség!

    VálaszTörlés