Oldalak

2010. május 3.

Irodalom írásbeli

Ezt csak úgy magamnak és Dávidnak és aki még érintett ... hogy emlékezzünk rá! :o)

"Szabó Magda, Gelléri Andor Endre, Karinthy-Kosztolányi összehasonlítás és egy Magyar Hírlap-interjú – idén ezek voltak a magyar középfokú tételek az érettségin.

Idén a szövegértési teszt egy egyetemi tanárral, Szentmártoni Szabó Gézával készült Magyar Hírlap-interjún alapult, amelyben egy nemrég felfedezett Janus Pannonius-szövegről kérdezték tavaly októberben. A szöveggel kapcsolatban a diákoknak tíz kérdésre kellett felelniük.
A szövegalkotás részre ezután három órájuk volt a diákoknak, és három kérdés közül választhattak. A Ne félj! Beszélgetések Szabó Magdával című kötet Lettem, aki vagyok című fejezetének részlete alapján érvelhettek „a tér jelentőségéről a műalkotásokban és a hétköznapi életben”.
A másik két lehetőség műelemzés volt. Vagy Gelléri Andor Endre Pármai likőr című novelláját kellett értelmezni, különösen fókuszálva a főhősnőre, vagy választhattak egy igazi klasszikus
irodalom órai feladatot is. Ez pedig Karinthy Frigyes Kosztolányi Dezső-paródiája volt az Így írtok ti kötetből. A tesztlapon szerepelt A szegény kisgyermek panaszaiból A kis mécs című vers és a Karinthy-féle A kis edény is."
Forrás:
FN.hu
Dávid az érvelést választotta....

Az előző bejegyzésben feltett kérdésre, - miszerint mi lehet a képen - nagyon sokan adtatok megközelítőleg helyes választ. A pontos megoldás a robbanócukorka volt. Anitám kapott Keresztapjától egy csomag szájban pattogó, un. robbanócukorkát, amely néhány nap alatt a nyitva felejtett zacskóban összeállt. :o) Mivel Katus írta le először a jó megoldást, neki szeretnék küldeni egy kis ajándékot! Kérlek Katus, küldj nekem egy emailt a postacímeddel!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm!
    E-mail-ben ment a címem. :)

    Kitartás - holnap jön a matek!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Sajnos, még nem jött tőled semmi! :( Pedig már nagyon kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  3. Szomorú vagyok.... mert én elküldtem Neked. De Te ne legyél szomorú, mert elkészítem újra.

    VálaszTörlés