Oldalak

2010. június 20.

A héten

nagyon sok minden történt velünk. Anitának megvolt az évzáró a suliban kedden. Nagy öröm, hogy csupa ötös szerepel a bizonyítványában. A jövő év várhatóan már nehezebb lesz, hiszen búcsút vettünk a 4 évig tanító tanáraiktól és a következő tanévben már új pedagógusok, új tantárgyak lesznek.




Dávid pénteken sikeresen leérettségizett, szombaton volt a bizonyítvány-osztás és a bankett. Jóleső érzés megkönnyebbülten, felszabadultnak látni a nagyfiamat az előző napok izgalma után.

Mi Anitámmal szombaton a Foltvarró Csoportunkkal egy szuper délelőttöt tölthettünk el a "Varrjunk a szabadban" rendezvény kapcsán Pécsett, a Sétatéren. Nagyon sok kedves járókelő állt meg, hogy megdicsérje, megcsodálja a kiállított munkákat, vagy részt vegyen a bemutató varrásokon. Én a Húsvétkor már jól begyakorolt :o) négyzetből készíthető pipit mutattam be, de tanulhattam újat is a csoporttársaimtól, pl. a rizsbaba varrását.







Ma délután Anitát elvittük Balatonfenyvesre, mert megkezdődött a táncos tábor. Ott lesz egy hétig, amikor majd Apukája hozza haza, mert én pénteken már reggel elutazok Faddra, varrós táborba, három napra.

Így hát - bár most épp az időjárás nem annyira ezt tükrözi - de visszavonhatatlanul beindult a nyár, a vakáció, a nyaralás, táborozás időszaka. Valószínűleg ez sokunknál azzal is jár, hogy ritkábban, kevesebbet ír majd a blogjában. Kívánok mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést, kikapcsolódást!

5 megjegyzés:

  1. Gratulalok a sikeres eretsegihez es a sikeres tanevzarashoz mindketojuknek.

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok az eredményekhez!
    Most akkor a jól megérdemelt pihenések jöhetnek!
    Sajnos a Balatonnál az időjárás nem valami jó, de reméljük lesz napsütés mielőbb, és talán akkor a táborozók is megmártozhatnak, a héten nagyon jó volt a víz.

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom a gratulálókhoz. :)
    Jó pihenést nektek is! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok a gyerekekhez! Kívánok kellemes nyarat az egész családnak!

    VálaszTörlés
  5. Lara!
    Köszönjük szépen. :o)
    ==============================
    Marvika!
    Köszönjük. Még az a szerencse, hogy táncos tábor, így a napi két edzés talán egy kicsit eltereli a figyelmüket a vacak időről, de reméljük, hogy a hét vége felé majd lehet azért fürdeni is.
    ================================
    Lidércke!
    Köszönjük szépen.
    ===============================
    Csigaház!
    Köszönjük.

    VálaszTörlés