Oldalak

2012. január 15.

Elemek feltöltve

Ezeket a fényképeket Dia barátnőmtől kaptam. Még karácsony előtt jött a kérés, hogy az ovisai fellépéséhez varrjak egy fenyőfa jelmezt.


Dia óvónő. A tépőzárakat már ő varrta fel a jelmezre. Ezek arra szolgáltak, hogy a fenyőfából karácsonyfa lehessen. Az apró kezek díszítették fel szalmadíszekkel a fellépés alatt. Annyira édesek az apróságok ezeken a fényképeket. Nézzétek csak meg a két huncut lánykát a háttérben:



Ez a hétvége tényleg úgy alakult, ahogy vártam. :o) Szombaton Kiskassán voltunk vendégségben egy közös varráson. Már reggel érkeztünk a Művelődési Házba, ahol Ibolya útmutatása szerint előkészültünk a hátizsák varrásához.


Nem voltunk túl sokan, viszont nagyon lelkes kis csapat jött össze. Villányból, Újpetréről is érkeztek varrni szerető lányok, asszonyok. Olyan vendéglátásban volt részünk, hogy az csuda. A házigazdáink Mariann és a lánya Mara  odaszervezte a falu apraját-nagyját. Az idősebbek a nagyon finom babgulyás elkészítésével foglalatoskodtak, míg az egészen fiatalok textilfestésben, papírhajtogatásban és a konyhában is ügyeskedtek.
A babgulyás mellé egy csudajó kalács-szerű tésztát kaptunk, ami gőz fölött "sült" és sajnos elfelejtettem a nevét. :o(

A villányi lelkes csapat finom süteményekkel is készült, így felköszöntöttük azokat a varrótársainkat, akik mostanában ünneplik születésnapjukat, még énekeltünk is.




Ebéd után aztán mindenki nagyon szorgalmasan dolgozott tovább, hogy kész hátizsákkal térhessen haza. Majdnem sikerült is. Néhány apró simítás maradt csak itthonra.
Íme a hátizsákok egy "csokra" :


 Zsuzsa barátnőmé ilyen kis vidám lett:



Az enyém pedig:



Megtanultunk rejtett belső zsebet varrni és került a hátizsák belsejébe egy palacktartó pánt is, amibe egy fél literes üveget lehet beletenni, megakadályozva, hogy az eldőljön:




 Az elemeim feltöltve. Nagyon kellett már ez a közös alkotós nap. Jól éreztem magam... bízom benne, hogy átsegít a jövő heti nehéz időszakon. Legyen szép hetetek!

8 megjegyzés:

  1. Ez a jelmez!!! Csuda :-)) A varrós nap is klassz lehetett!
    Jó kis csapat a Tietek! :-))
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes a fenyőjelmez.
    A hátizsák is jó lett.

    VálaszTörlés
  3. Hiába na! Ötleteknek nem vagy híján, és még ügyes is! Szuper fenyőt kreáltál, és a hátizsákod is klassz!

    VálaszTörlés
  4. Próbálj rákeresni a "gőzgombóc"-ra. Szerintem azt ettetek :-)
    Aranyos a fenyőfácska és ötletes a hátizsák. Legjobban viszont annak örülök, hogy "elemeid feltöltődtek".

    VálaszTörlés
  5. Az ilyen varrós napok, tényleg olyanok mint egy energia bomba!
    Klasszak a hátizsákok és a jelmezt is csuda jól megvarrtad!

    VálaszTörlés
  6. Ági!
    Nagyon köszönöm, valóban jó kis csapat! Öröm velük minden közös program. :o)
    ============================
    Mmama!
    Köszönöm szépen!
    =========================
    Silerika!
    Nagyon köszi, kedves vagy!
    ============================
    Aranyos fodorka!
    Igen, köszönöm. Héveknédlit ettünk... talán így kell írni. :o)
    ================================
    Marcsi!
    Igen, szuper jó volt! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. :-) Hébeknédli (svábul)
    Heben emelni
    Kneten dagasztani

    Hébeknédli

    VálaszTörlés
  8. Aranyos fodorka!
    Nagyon köszönöm! Egyszer talán nekiveselkedem :o)

    VálaszTörlés