Oldalak

2012. május 17.

Rendszeretet - "rendszer etet"


Amikor egy-egy nagyobb munkán dolgozom, vagy határidőre kell elkészülnöm, akkor a varrókuckóm néhány óra leforgása alatt szinte a feje tetejére áll. Persze olyankor kb. tudom, hogy mit hová tettem éppen, de amikor elkészülök, visszatarthatatlan vágy lesz úrrá rajtam, hogy rendbe tegyem, elpakoljam, rendszerezzem a varráshoz szükséges anyagokat, kellékeket.

Teljesen így működöm a főzéssel is. :o) Csak akkor tudok igazán nyugodtan nekilátni a főzésnek, ha előtte a konyhában elpakolom ami esetleg elől maradt, vagy amit épp a család hagyott a pulton, elmosogatok és elteszem a tiszta edényeket, tányérokat, egyéb kütyüket.

Nem gondolnám magam különösebben rendmániásnak, de valóban akkor érzem jól magam, ha rend van körülöttem. Ez persze valószínűleg a munkámból is adódik, hisz napi 8 órában iratokat rendszerezek, veszek elő és teszek a helyükre, hogy is működhetne ez nagy összevisszaságban. Időnként persze lehet, hogy a családom agyára megyek azzal, hogy - Légyszi pakold el a ruhádat! Vidd a szennyesbe, amit levetettél! Jó lenne a szobádba vinni, amivel már nem játszol!

Tegnap miközben az anyagaimat rendszereztem színek szerint a polcokon nem is gondoltam semmi másra, csak gyönyörködtem az anyagokban, simogattam, egyformára hajtogattam őket. :o) Jóleső érzés volt végignézni rajtuk, amikor elkészültem. Elolvastam ezzel kapcsolatban egy cikket is, mert aztán kicsit aggódva gondoltam vissza arra a néhány órára, amit ezzel az elmélyült tevékenységgel töltöttem. Megnyugodtam... talán nem teljesen beteges még ez a dolog nálam. Ugye, ti is így gondoljátok?

6 megjegyzés:

  1. Bárcsak én is ilyen lennék,mint te!Nekem általában erre már nem futja az erőmből,csak ha kipihentem magam.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ez teljesen normális :-)) De ezt a bejegyzést akár én is írhattam volna magamról :-)) Nem vagy Te egyébként szűz jegyű?
    Ági

    VálaszTörlés
  3. Mammka!
    Vagyok úgy, hogy én is azt érzem nincs rá erőm... de aztán jobban tud zavarni, mint amilyen fáradt vagyok. :o)
    =============================
    Ági!
    Teljesen véletlenül de... :o) Szűz jegyű vagyok! :o))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éreztem :-)) Én is az vagyok, így változatlanul helytálló az "én is írhattam volna" jelző :-)) Mi már csak ilyenek vagyunk és maradunk!

      Törlés
  4. A rend lelke szerintem a gyüjtőgetés ill. a kidobások és selejtezések megléte vagy meg nem léte. Aki tud selejtezni, annál rend van. Aki gyüjtőgető tipus, hát ott nincs mindig rend. Én mindig azt gondolom, hogy még egy szoba kellene. De szerintem az se oldaná meg a gondokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lomaquilt!
      A plusz egy szoba nálam is hamar betelne... képes vagyok begyűjteni az ismerősök kidobásra szánt ruháit is, hogy ne kerüljön a szemétbe és hát ha jó lesz az még valamire! :o))

      Törlés