Oldalak

2012. július 2.

Tábor és ami még előtte készült



Még táborozás előtt készült egy újabb táska az Ikeás anyagból, vállon átvetős hosszú pánttal és füllel, valamint karabíneres záródással:




Varrtam még egy újabb levendulás neszeszert:


Két tolltartót:


Egy borosüvegnek való ajándékos szatyrot:



Egy nyuszit a néhány napos Leventének:

Egy muffint, amely tűpárnaként is működhet. Ez a tűpárna már a táborra való ráhangolódás időszakában készült, mert Magdi házi feladatnak adta, hogy mindenki hozzon magával egy tűpárnát becsomagolva, névjegykártyával.

Pénteken a megérkezésünket követően elfoglalhattuk a szobánkat, majd kiválasztottuk, hogy hol, melyik asztalnál fogunk alkotni a 3 nap folyamán és berendezkedtünk. Délután egy kézzel varrós technikát tanultunk, amelyben spárgával díszítettünk ki egy szabadon választott motívumot.

Az este hamar elérkezett és egyre kíváncsibbak lettünk, hogy Magdi milyen meglepetéssel készült az ismerkedési estre, mert azt láttuk, hogy nagy készülődésben és titkolózásban van. A süteménnyel megpakolt asztal köré gyűltünk, majd kiderült, hogy hamarosan egy vizsgának nézünk elébe. Magdi süteményt sütött nekünk, de minden egyes süti egy foltvarrással kapcsolatos kérdést rejtett, amelyet meg kellett tudni válaszolni. Nos, képzelhetitek... :o) Olyan zavarban voltunk, hogy ahogy egyik varrótársunk fogalmazott a nevét is hiába kérdezték volna tőle :o)) Elég hamar kiderült, hogy a foltvarrás gyakorlatát sokkal jobban ismerjük, mint az elméletet, de igen sok dolgot megtanulhattunk a blokkok nevéről, eredetéről.

A szombati napon a festésé lett a főszerep. Egy házak szigetelésére használható anyagból készítettünk sablont forrasztópáka segítségével. A forró pákával szépséges mintákat lehetett beleolvasztani ebbe az anyagba, amit aztán a festékkel bekenve nyomhattunk rá az anyagra.



Vasárnap mindenki kedvére varrhatott akár az elkészült festett, zsinóros anyagok felhasználásával, akár az ott egymástól tanult tárgyak, neszeszerek, táskák, pénztárcák valamelyikét.

Az idei táborozás is nagyon jóra sikeredett, de én még nem is hallottam soha egyetlen varrótársamtól sem, hogy rosszul érezte volna magát varrni szerető, jókedvű asszonytársai körében az ország bármely részében megrendezett varrótáborban! Remélem, hogy jövőre is részese lehetek majd ennek a fantasztikus élménynek!

4 megjegyzés:

  1. Húha, de szorgalmas vagy! Ennyi mindent varrni, és táborba készülni! Sok újat tanultál, ahogy látom, és jól feltöltödtél! :o)

    VálaszTörlés
  2. Le a kalappal előtted, ennyi szép dolgot varrni ebben a hőségben nem kis teljesítmény:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Lonci... valóban iszonyatos a meleg, még mindig...

      Törlés
  3. Erika! Köszönöm szépen, igen, nagyon jól éreztem magam!

    VálaszTörlés