Mérföldkő

Mit is kívánhatna az ember, mint, hogy az álmai valóra váljanak. Talán azt, hogy a gyermekei álmai is valóra váljanak. Anitám kitűzött egy célt, a Leöwey-be felvételizett. Kicsit nekikeseredett, amikor kiderült, hogy "csak" a 64. a felvételi listán, hiszen 34 gyermeket vesznek fel. Aztán megértette, hogy ez még nem végleges lista, hiszen mindenki sok iskolát jelölt meg és csak egybe mehet. Persze izgultunk mi is vele néhány hétig, de kedden végre kiderült, hogy felvették. Nagy most az öröm és a lelkesedés. Remélem el tudja raktározni ezt a nagyon jó érzést és átsegíti majd egy-egy nehéz  dolgozat, felelés előtt.

Lezárul egy időszak... vége lesz lassan az általános iskolának. 16 évet "jártam" a Köztéri suliba a két gyermekemmel, nekem is furcsa érzés lesz, hogy elballagok. :o)

De minden vég, valaminek a kezdete is. Ez most nagyon igaz a munkahelyi változásokra is. Közel 10 éve, hogy az addig biztosnak hitt talajt egyszer csak kihúzták a talpunk alól. Azóta is szinte folyamatos a bizonytalanság. Mégis hinni kell, reménykedni, hogy jobb lesz, mert másképp nem is érdemes. Az én elvárásom magammal szemben kihozni mindig a lehető legjobbat az adott helyzetből. Nem is könnyű velem magamnak. :o) Viszont a jókedv sok mindenen átsegít. Hát jövő héttől újra... kalandra fel!

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)