Oldalak

2012. május 17.

Rendszeretet - "rendszer etet"


Amikor egy-egy nagyobb munkán dolgozom, vagy határidőre kell elkészülnöm, akkor a varrókuckóm néhány óra leforgása alatt szinte a feje tetejére áll. Persze olyankor kb. tudom, hogy mit hová tettem éppen, de amikor elkészülök, visszatarthatatlan vágy lesz úrrá rajtam, hogy rendbe tegyem, elpakoljam, rendszerezzem a varráshoz szükséges anyagokat, kellékeket.

Teljesen így működöm a főzéssel is. :o) Csak akkor tudok igazán nyugodtan nekilátni a főzésnek, ha előtte a konyhában elpakolom ami esetleg elől maradt, vagy amit épp a család hagyott a pulton, elmosogatok és elteszem a tiszta edényeket, tányérokat, egyéb kütyüket.

Nem gondolnám magam különösebben rendmániásnak, de valóban akkor érzem jól magam, ha rend van körülöttem. Ez persze valószínűleg a munkámból is adódik, hisz napi 8 órában iratokat rendszerezek, veszek elő és teszek a helyükre, hogy is működhetne ez nagy összevisszaságban. Időnként persze lehet, hogy a családom agyára megyek azzal, hogy - Légyszi pakold el a ruhádat! Vidd a szennyesbe, amit levetettél! Jó lenne a szobádba vinni, amivel már nem játszol!

Tegnap miközben az anyagaimat rendszereztem színek szerint a polcokon nem is gondoltam semmi másra, csak gyönyörködtem az anyagokban, simogattam, egyformára hajtogattam őket. :o) Jóleső érzés volt végignézni rajtuk, amikor elkészültem. Elolvastam ezzel kapcsolatban egy cikket is, mert aztán kicsit aggódva gondoltam vissza arra a néhány órára, amit ezzel az elmélyült tevékenységgel töltöttem. Megnyugodtam... talán nem teljesen beteges még ez a dolog nálam. Ugye, ti is így gondoljátok?

2012. május 6.

Keresztelőre

Dia Barátnőm keresztanya lett. A kis keresztfiának, Bencének készült ajándékba egy ágytakaró, egy kispárna és a kiságya végére egy zsebes tároló. Jó egészséget kívánok neked Bence!




2012. május 2.

Madarak

Ezek a helyes kis madárkák még a Húsvét előtt készültek és arról



jutottak eszembe, hogy néhány héttel ezelőtt a bejárati ajtónk előtt lévő piciny teraszunk egy tartófájának tetejére fészket rakott egy rozsdafarkú párocska. Már tavaly is nálunk fészkeltek és ezek szerint igen jól érezték magukat, mert idén is visszajöttek. Nem tudom, hogy hány tojás lehet a fészekben, de a hétvégén lepottyanva találtuk az egyik héjjat. El sem tudom képzelni, hogy a picurka tojásban mekkora lehetett a madár. 




2012. április 19.

Egy kis sport...

Ez az egyszerű táska-szatyor fazon egy kedves Barátnőmnek készült névnapjára. Már rég szeretett volna valami saját készítésűt tőlem :o) így a névnapja éppen megfelelő alkalom volt rá, hogy meglepjem vele.


Egy kedves baráti házaspár kért tőlem - a régi elfeslett helyett - a hintaágyukra új "tetőt". Próbáltuk a legolcsóbb megoldást megtalálni, mivel igen nagy felületről volt szó és akkor kaptunk egy hatalmas zsáknyi ruhát ajándékba. A zsák alján sok-sok farmernadrág lapult, ami a méretük miatt senkinek nem volt igazán jó, így újjászülettek - némi bordó anyaggal párosítva - mint hintaágy tetejére árnyékoló.



És jöjjön egy kis sport is így a végére! Bár kívülről nem látszik, de az autóversenyzés is igen kemény sport. A verseny előtt napokig este későig szerelték, alakítgatták a családom férfi tagjai az autót, hogy a nagy napra elkészüljön. Aztán az elmúlt hétvégén jött az idei első megmérettetés, Magyarbólyban. Nagyon csúnya időt jósoltak a meteorológusok, de az imáink meghallgattattak, így szerencsére a nagy eső elmaradt. Dávid és az osztálytársa szuper ügyesek voltak, 3. helyet szerezték meg a kategóriájukban, így ezzel a szépséges kupával és izgalmas élményekkel jöttek haza.
Már ilyen jó kis kiállítás van Dávid polcán.

Persze, hogy én az egész verseny mindkét napját végigaggódom... de egy Anyának ez a dolga, ugye? :o)

2012. április 7.

Színes húsvét

Neked mi jut eszedbe a tavaszról?

Nekem a színek, a frissesség, a megújulás, az ébredés...

A tavaszi nagytakarítást idén összekötöttem új függönyök varrásával is. Már jó sok éve annak, hogy utoljára függönyt vásároltam. Néhány hete kolléganőim felfedeztek egy új, igen kedvező áron értékesítő függönyboltot. A bolt tulajdonosa jól ismeri a foltvarrókat :o) mert időnként összeállít egy-egy zsák "hulladékot" nekik a leesett darabkákból, ami néhány ezer forintért elvihető. Jó kis hely, ugye?

Így most új színekbe öltözött a nappalink:


A hálónk:

És Anita szobája is:


Mennyire más hangulatuk lett a helyiségnek, más fények, más színek! Kell a megújulás időnként!
Ezúton szeretnék neked kedves Olvasóm színes, vidám húsvéti ünnepet kívánni!

2012. március 30.

Egyre kevesebb ...

... az időm a blogra írni, mert nem szeretném a varrástól elvenni azt a keveset, ami az estékből jut. Ezért csak ritkán írok, de azért jövök! :o)
















2012. március 12.

Most már ...

... itt a tavasz! A hétvégén fedeztem fel a kertünk egyik sarkában, hogy kinyílott az ibolya!


Szamóca kutyánk is szívesen sütkérezik a napon, de ha valami esemény történik az udvaron (pl. fényképezni szeretnék) akkor már is ott terem, hogy nehogy kimaradjon valamiből :o)!


A hétvégén elkészült egy újabb táska is ebből a nagyszerű újságos anyagból. Ez a táska most inkább iskolatáskaként fog "működni". Nagyobb is lett, mint az előző és a formája is más, pántját akár keresztben is lehet hordani, hossza szabályozható.



A bélésben lévő cipzár varrását a Kiskassán tanult hátizsáknál mutatta meg Ibolya!



2012. március 2.

Ajándék-tasakok

A héten apró hölgyeknek készült ajándékba 1-1 ajándék"tasak" a papírból készült ajándékos szatyrok helyett. Ezeket talán később is szívesen használják majd:







Colette játékára jelentkeztem néhány hete, amelynek az volt a küldetése, hogy kössük át magunkat a télből a tavaszba. Nos az én "kígyóm" még nem készült el teljesen, a végleges formájára még egy kicsit várni kell, de a küldetés teljesítve, hisz ma ragyogó napsütés és meleg volt. Jó lenne ha már így is maradna. A belvárosban figyeltem az embereket, ahogy élvezték a nap melegét. A főtérre már kiültek a szerelmes-párok :o) és egyre több kisgyermekes anyukát lehet látni a játszótereken is... Éljen a tavasz!!