Oldalak

2010. december 8.

Ami még készült


A közös varrásra a csoportunk mindig készül, hogy bemutassunk technikákat, megmutassuk a munkáinkat, akár a készítés folyamatával együtt is. Ilyenkor sok új ismeretre, technikára, ötletre lelhetünk és nem mellesleg beszélgetünk, tombolázunk, eszünk, iszunk.
Mivel már több ilyen pénztárcát is varrtam korábban, a csoportvezetőnk megkért, hogy mutassam meg folyamatában is hogyan készül. Az interneten találtam annak idején én is, így az onnan vett képekkel és leírással próbáltunk segíteni az ez iránt érdeklődőknek Zsuzsa barátnőmmel együtt.


Három tárcát készítettem el teljesen. Ezek közül kettő a tombolatárgyakhoz került.


Aki esetleg még nem ismeri, de szeretné elkészíteni az oldalsávban - pikk-pakk tárca néven - megtalálhatja a leírást. Én továbbra is nagyon szeretem varrni. :o)


Ezt a gyorsan elkészíthető, mutatós kis asztali tartókát pedig én is most hétvégén tanultam meg. Karácsonyig még készítek belőle néhányat, mert jó ajándék lehet akár egy kis csokival, akár egy tusfürdővel "megtöltve".



Köszönjük a sok-sok jókívánságot is, Anita meggyógyult, holnap már mehet iskolába én pedig dolgozni.

5 megjegyzés:

  1. Hol lehet Pécsett ilyen pikk-pakk szerkentyűt kapni?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klassz tárcákat varrtál! Nem jártam feléd egy hétig és ilyen betegek voltatok???? Örülök, hogy már jobban vagytok!! Nekem is Dorka múlt hét szerda óta betegen van itthon, de nem volt láza, pedig talán nem lett volna baj, mert az segítene a gyorsabb gyógyuláshoz...
    Nekem Dorka pénteken mehet suliba.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek lettek az erszénykék...örülök, hogy meggyógyult Anita! Puszi Nektek! :)

    VálaszTörlés
  4. Csermely!
    A Zsolnay szobornál a bőrboltban, 80,- Ft/db.
    ================================
    Bruercsi!
    Igen, köszönjük szépen. Örülök, hogy már Dorka is jobban van!
    ===============================
    Naomi!
    Köszönjük szépen.

    VálaszTörlés
  5. Köszi! Sejtettem hogy ott lehet,mint minden amit sehol máshol nem lehet kapni!
    Már készítettem is kettőt ajándékba! Nagy sikere volt! Köszi az ötletet!

    VálaszTörlés