Oldalak

2011. április 19.

Még a vásár előtt

készítettem ezeket a képeket a portékáim egy részéről. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy fejben varrok már jóval a vásár előtt. Összerakom a papírkáimat a mintákkal, könyvekben bejelölve, hogy mi minden fog elkészülni. Aztán néhány héttel a vásár előtt nekilátok varrni. Nem is tudom, miért gondolom, hogy a fejben varrás több idő és a megvalósítás megy gyorsabban. Időnként attól félek, hogy majd jól elfogynak az ötleteim és ott állok... és nem tudom, hogy mi készüljön.



Pedig be kell lássam - és nem először - hogy nem lehet néhány hét alatt esténként, munka után, család és háztartás mellett nagy mennyiségeket elkészíteni. Sokkal előbb kellett volna nekilátnom, pedig drága Párom már januárban mondta, hogy kezdhetnék nyuszikat varrni, de akkor csak mosolyogtam rajta. :o))

Ezek készültek az utolsó napokban:



A Tildás könyvet lapozgatva akadtam rá erre a "házikó" mintára. Egy kicsit alakítva rajta, az alját kör alakúra formálva, tojástartók készültek belőlük, de akár szalvétagyűrűként is működhetnek.


Szintén a Tildás könyvben volt ez a szitakötő minta, amit én inkább kitömtem és facsipeszeket ragasztottam a pocakjukra, mert így akár függönyre, akár tojásfára tetszés szerint oda lehet csiptetni, de az asztalon is könnyebbel elüldögél lesúlyozva.


Készültek még tojástartók, egyszemélyesek és több tojásnak valók is:


Persze mondanom sem kell, hogy megvalósítatlan ötletekkel még tele a fejem és a firkapapírjaim... No, de lesz Húsvéti vásár jövőre is :o))

6 megjegyzés:

  1. Szuper ez a színkavalkád. :) Nagyon kedves dolgokat varrtál!

    VálaszTörlés
  2. "Kicsi fáradt Angyal "
    mennyit dolgoztál ! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok szép dolgot készítettél, sok-sok-sok vásárlót kívánok neked:)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon sok szépséget varrtál !! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a kedves szavakat! Nagyon igyekeztem :o))

    VálaszTörlés
  6. Húúú, ez a több tojásos tartó, meg a pillangók... Kár hogy nem tudtam elmenni :( Nagyon ügyes voltál megint :)

    VálaszTörlés